Bécs és Budapest dualizmus kori várospolitikai hatékonyságának komplex vizsgálata fővárosi és kerületi szinten (1880-1910) = A complex analysis of urban policy efficiencyof Vienna and Budapest at capital and district levelsduring the dualist era (1880–1910)

Abstract

A tanulmány Bécs és Budapest 1880 és 1910 közötti várospolitikai hatékonyságát a két város infrastrukturális kiépülésének, valamint az azt irányító városi kormányzási kontextus komplex kvantitatív és kvalitatív elemzésén keresztül vizsgálja. A kutatási módszertan két dimenzió (kormányzási és infrastruktúrakiépítési), valamint három szempont (építési, pénzügyi és területi) ötvözésén alapul. A kormányzási dimenzió keretében – elsősorban jogszabályok elemzésével – a szerző feltárja Bécs és Budapest autonómiájának általános jellemzőit, építési és költségvetési jogköreik gyakorlásának részleteit, valamint kerületeik hatásköreit. Az infrastruktúrakiépítési dimenzióban a kutatás Bennett-féle komplex mutató, duál-mutató, valamint lánc- és bázisindex számításával, továbbá költségvetési adatok bevonásával végez több infrastruktúrára kiterjedő kvantitatív elemzést fővárosi és kerületi szinten, bemutatva Bécs és Budapest alapvető humán és fizikai infrastruktúrafejlesztésének eredményességét, továbbá területi egyenlőtlenségeinek 1880 és 1910 közötti alakulását. A dimenziók és szempontok eredményeinek szintézise rámutatott arra, hogy az autonómabb és decentralizáltabb kormányzású Bécs – két jelentős városbővítési hullám kihívásai mellett – a statisztikai adatok tükrében hatékonyabban és kisebb egyenlőtlenségekkel építette ki főbb infrastruktúráit, mint az állami befolyásnak fokozottan kitett, centralizáltabb szervezetrendszerű Budapest. A kutatás nem csupán a két város dualizmus kori történeti feltárása, hanem – az infrastruktúrák és intézményi struktúrák korokon átívelő útfüggőségének elvére alapozva – későbbi korszakok várospolitikai eredményességének vizsgálatához is komplex módszertani alapot szándékozik biztosítani. | This study examines the urban policy effectiveness of Vienna and Budapest between 1880 and 1910 through a complex quantitative and qualitative analysis of the cities' infrastructural development and the urban governance context that managed it. The research methodology is based on the integration of two dimensions (governance and infrastructure development) and three aspects (construction, financial, and territorial). Within the governance dimension – primarily by the analysing of legal regulations – the author explores the general characteristics of Vienna’s and Budapest’s urban autonomy, the details of the exercise of their construction and budgetary powers, as well as the competencies of their districts. In the infrastructure development dimension, the research performs a multi-infrastructure quantitative analysis at both the capital and district levels using Bennett’s composite indicator, dual indicator, chain and base index calculations, as well as budgetary data. This provides an overview of the effectiveness of Vienna’s and Budapest’s fundamental human and physical infrastructure development and the evolution of spatial inequalities between 1880 and 1910. The synthesis of the results across dimensions and perspectives revealed that, in light of statistical data, Vienna – with a more autonomous and decentralized system of governance – developed its key infrastructures more efficiently and with fewer inequalities, despite the challenges of two major waves of urban expansion, than Budapest, with its more centralized organizational structure, which was more strongly exposed to state influence. Beyond offering a historical analysis of the two cities during the dualist era, the research also aims to provide a complex methodological foundation for examining urban policy effectiveness in later periods, based on the principle of path dependency in infrastructures and institutional structures across different eras.